TÖRÖK CSILLA - tanító (Herman Ottó Általános Iskola – Budaörs)

Az én osztályomban, amikor a Mesezene módszerével új betűt tanultunk, egészen különleges hangulatba kerültünk. Meghitt és családias volt a légkör, várakozással és izgalommal teli. Hátramentünk a szőnyegre és leültünk. Vártuk a folytatást, vártuk, hogy megérkezzen az új iskolatársunk. Azonban nem olyan régen valami más történt, eltértünk a megszokott logikától. Valaki ugyanis még nagyobb segítségre szorult, mint a többiek.

Ki hinné, hogy Zsupszi, aki egy tanuszoda, iskolába szeretne járni? De hát hogy kerül egy uszoda az iskolába? Ez csak nekünk, felnőtteknek teljesen elképzelhetetlen. Viszont a gyerekek fantáziája határtalan.

Hamar felfogták a problémát, együtt éreztek Zsupszival, sajnálták, törték a fejüket a megoldáson. Mit tapasztaltunk közben a gyerekek részéről? Empátiát, segítőkészséget, azonosulást, mások lelki állapotában történő eligazodást, ösztönzést, kitartást...

Mi ez, ha nem a manapság oly sokat emlegetett érzelmi intelligencia? Amiről úgy tartják, hogy a leginkább meghatározza sikerességünket az életben. A meséken keresztül pedig a gyerekek ösztönösen és őszintén megélik ezeket az érzéseket.

Hogyan oldódott meg Zsupszi óriási problémája? Aki még nem ismerné a mesét, annak elárulom: a Játékiskola tanulói a tanuszoda vizéből minden reggel kivettek egy üvegre valót, amelyet felváltva elvittek az iskolába. Tanítás után visszavitték, visszatöltötték, hogy ez a kis víz elmesélhesse a többi víznek, mit tanult nálunk az iskolában.

Szeretnék kitérni az egyik mesehősünkre, aki nagyon közel állt a szívünkhöz. Ő Pinokkió, a lelkiismeretes kis tanuló, aki felhívta figyelmünket arra, hogy ugyanahhoz az eredményhez képességeinkhez mérten más energiákat kell mozgósítani, mindenkit önmagához lehet csak igazán mérni… Pinokkió, bár igazi akarással teljesítette a feladatát, soha nem vehette fel a versenyt a lágy mozgású Kígyó Sziszivel, aki könnyedén siklott, és Zsupszi vizéből soha egy cseppet se lötyögtetett ki. Pinokkiónak bizony, lévén fabábu, darabos volt a mozgása, ezért nagy erőfeszítésébe telt, hogy Zsupszival hiánytalanul megérkezzen az iskolába.

Természetesen mi is kipróbáltuk a gyerekekkel, akik Pinokkióként mindent megtettek azért, hogy Zsupszi minden cseppje megérkezhessen. Apró műanyag poharakat töltöttünk tele Zsupszival, és különféle útvonalakon beszállítottuk őt az iskolába.

Bár a módszer sajátossága szerint folyamatosan mozgattuk a gyerekeket, és számtalan izgalmas játékot szerveztünk nekik, ez a mozgásos játék váltotta ki belőlük a legnagyobb lelkesedést. Eleve a mozgás az, ami természetes energiát ad, segíti a szellem fejlődését, elűzi a stresszt és nem engedi, hogy a feszültség rárakódjon a lelkünkre. Ha pedig általa mély empátia alakul ki bennünk valaki iránt, az önzetlen szeretet élményével is gazdagodhatunk.

Elmesélek még egy élményt. Matematika óránk volt épp. Teljesen váratlanul egy apró kismadár szállt az ablakunkra, egészen közel, pont az ablaküveg mellé. Verébtől teljesen szokatlan módon, hosszasan és kitartóan bámult befelé. A gyerekek persze egyből észrevették. Mindenféle utasítás nélkül néma csend lett, néztük a madarat. Mindenki csitította a másikat, hogy el ne ijesszük. Madarunk, nem meglepő módon, a gyermekek számára misztikus jelentést kapott. Szárnyra kelt a hír, hogy biztos minket figyel. Talán azért van itt, mert ő lesz az, aki megtanítja nekünk a következő betűt. Számomra ez a történet jelezte a legékesebben, milyen mélyen vágyták a mesés betűtanulást, és milyen mélyen voltak képesek involválódni a Mesezene lélektanába. Azt hiszem, hogy a megoldás mindig is a gyerekek kezében van, és ha figyelünk, kulcsot kapunk hozzájuk. Többféle kulcs is nyithatja őket, ezek közül – már tapasztalatból tudom – a Mesezene az egyik.