SEREGNÉ PAFCSIK MARIANNA - óvónő (Holdfény Utcai Óvoda, Holdacska csoport - Budaörs)

A mesezene program megvalósítását kolléganőmmel közösen kezdtük el. A mi mesezenénk igazi csapatmunka volt! Óvodánk fejlesztő pedagógusával, Urainé Pócsik Adriennel is szoros együttműködésben hangulatmeséltünk.

A tervezést, a szemléltetést, foglalkozások felépítését, megtartását, mindig közösen végeztük, megbeszélve a legapróbb részleteket is. Együtt tanulmányoztuk a módszer minden csínját-bínját. Beszereztük a lufikat, elkészítettük az összes „kelléket”, alaposan előkészültünk! Eszközeink, a lufik már csak a megfelelő alkalomra vártak, s mi is hatalmas izgalomban voltunk, hogy „elővarázsolhassuk” őket!

A csoport kedvence „Kígyó Sziszi” lett, még a jutalmazásra is felhasználhattuk őt!

Az első alkalom, a nagy csokor színes lufival természetesen ámulatba ejtette a gyerekeket, s még csak most következett a java, a mesélés!

Szerettük volna a lehető legvarázslatosabbá tenni a mesefolyamot, kézzelfoghatóvá tenni a csodát! Ezért például a világgá induló lufit valóban világgá küldtük.

Tartottunk tőle, hogy a „modern kor gyermekeinek”, a televízió, a számítógép és az egyéb technikai csodák bűvöletében felnövő csemetéinknek vajon jelentenek-e bármit is a mi varázslatos lufijaink? A gyerekek reakciói azonban minden félelmünket messzemenően megcáfolták!

A héliummal töltött lufik elengedése minden alkalommal elképesztő boldogságot okozott a csoportunknak! Valódi varázslat részesei lehettek! Ráadásul a személyes élmény egyben igazi közösségi élményt is jelentett számunkra, a közös öröm, a közös izgalom még jobban egységbe kovácsolta a Holdacska Csoportot! A lufik megérkezése ugyanolyan izgalmas volt, mint héliumos égbe röppentésük. A gyerekek nagyon kíváncsiak voltak, várták a csodát, a közösen elengedett lufik visszaérkezését.

A lufimesék izgalmasak, érdekesek, a bennük megjelenő érzelmek a borzongástól a kíváncsiságon át a kacagásig, változatos skáláját adják azoknak az érzelmeknek, melyeket egy nagycsoportos gyermek már jól ismer, ám jól megnevezni még nem biztos, hogy tud! A meséken keresztül erre is remek lehetősége nyílik, segítséget kapnak a gyerekek ahhoz, hogy ki tudják fejezni, meg tudják fogalmazni érzelmeiket, jobban oda tudjanak figyelni társaik érzéseire is. Azt tapasztaltuk, hogy érzelmi intelligenciájuk, empátiás készségük rendkívül sokat fejlődött a meséknek köszönhetően.

A gyerekek azonosulni tudnak a világot látott lufival, mert a lufik is a gyerekekhez hasonló kalandokat élnek át a világ megismerése során, könnyedén elfogadják a lufiktól az általuk hozott hangokat.

A hét elején engedtük el a lufit világot látni és általában szerdán érkezett hozzánk vissza a csoportba. De volt, hogy a mese dramaturgiáját követve eltévedt a lufi, és akkor egy nappal később tért vissza. Milyen jól jött ez számunkra, amikor a gyerekeknek az idő múlását kívántuk érzékeltetni! Késett a lufi, a gyerekek pedig türelmetlenül, mindennél jobban várták a visszatérését!

A megérkezés módját is igyekeztünk változatossá tenni. Amikor a pincébe rekedt a lufi, a kertész bácsi találta meg és hozta a csoportunkba. Máskor a dadus néni engedte be az óvodába és kísérte be őt a csoportunkba.

És mi, ahogy csak tudtuk, igyekeztünk a varázslatot mindig egy kicsit tovább fokozni. A hangokkal való játék, a tudás elmélyítése változatos körülmények között történt, az Útmutató által javasolt módon és azt tovább gondolva, a nehézségi fokot a csoport képességeihez alakítottuk. Azt hiszem, büszkén elmondhatjuk, hogy sikerült teljesen személyre szabottá tennünk a módszert! Mivel a csoportunkba kifejezetten jó képességű gyerekek jártak, a szekrény falára kitett hívóképek hangoztatását például egyre kacifántosabbá tettük, jó kihívást jelentett számukra, amikor a lehető legváltozatosabb módokon játszottunk a rajtuk levő hangokkal. Volt, hogy mindkét irányban soroltuk a hangokat, volt, hogy minden másodikat mondtuk, összekapcsoltuk őket a mássalhangzókkal, egyszerre két szereplőt vettünk a kezünkbe és felváltva szólaltattuk meg a hangjukat, sőt gyakran a gyerekek is átvehették az óvó néni zörejkórust vezénylő szerepét.

Nagyon örültünk, amikor a szülők elmesélték, hogy a meséink otthon is tovább éltek. Volt kisgyermek, aki nem akart elutazni a szüleivel, mert az óvodából hiányozva kimaradt volna a mesélésből.

A saját mesefüzetük, amelyben dolgoztak, újabb továbbélésre adott lehetőséget. Az adott hanghoz kapcsolódó képeket színeztünk, gyűjtöttünk, rajzoltunk, ragasztottunk bele. A személyes kis mesefüzetük kinyitásakor kis ablakot nyitottak lelkük belső világába, s mi boldog örömmel vettük, amikor beengedtek bennünket!

A gyerekek szomorúan vették tudomásul, amikor hangulatmeséink végére értünk, vágytak volna a folytatásra. Megnyugtattuk őket azonban, hogy az iskolában találkozni fognak a meseszereplőkkel és a hangok világával is. Ékes bizonyítékául év végén, ballagási ajándékul megkapták a Hangulatmesék című játszókönyvet. Látva a boldog arcukat, reméljük a gyerekek és szülők kedvenc könyvévé vált. Ősszel pedig elkísérheti őket a sok régi ismerős a nagy, ismeretlen iskolába.