Demó

Módszerünk lényegébe szeretnénk bepillantást engedni.

A betűtanításhoz használt hívóképeket olyan – a szakmaiság alapján több szempontot is figyelembe vevő – hívómesékre cseréltük, melyek laza szálon, mitologikus szerkesztési analógia alapján egymással kapcsolatban vannak. Ezáltal egy folyton változó, mégis biztonságot adóan ismerős történetiség fűződik a betűkhöz, melyek így szinte személyiséggel rendelkeznek, és szerethetővé válnak.

A mesék nem elhanyagolható sajátossága még, hogy zenezörejjel adjuk elő. Mit nevezünk zenezörejnek? Az egyszerű hangszerek, ill. a fizikai világ hangjait, melyek önmagukban, de még inkább verbális kontextusban katarzis létrehozására alkalmasak, ám zenei előképzettséget sem a pedagógustól sem a gyermektől nem igényelnek.

A döntően képi világon felcseperedő gyermeknek tehát ellenpólusként adjuk oda a hallgatott mesét, melyekbe figyelemfelhívó hangimpulzusokat építünk. A mesék ezáltal alkalmasak lesznek arra, hogy mind a tanítási órán, mind az egyéb iskolai tevékenységek során továbbélhetők legyenek. A továbbélés általunk megfogalmazott lehetőségeinek kiaknázása pedig egyfelől tovább ringatja a gyermeket a betűtanítás történetiségében, másfelől szorongásoldó, feszültség levezető és pihentető funkciója is van.

A mesék megírásával az volt a célunk, hogy emocionális hidat hozzunk létre a gyermek és a betű között. Elérve azt, hogy a betűket a gyermekek ne csak tanulják, hanem a mesék segítségével „megéljék”, és tulajdonképpen egy önkéntelen tanulási folyamatban elsajátítsák az olvasást.

Ízelítőnkben az alábbi menüpontok találhatók: